Loading

Emlékek nélkül




Blank Slate
2008

Egy fiatal nő, akit nevezzünk Anne-nek, éppen a saját kivégzésének kellős közepén találja magát. De nem emlékszik semmire, sem arra, hogy ki ő, sem pedig arra, hogy miért kapott halálos ítéletet. Ám csodával határos módon úgy látszik az ügyvédjeinek még éppen időben sikerült a fellebbezés, mert a kivégzést leállítják. Anne így kap egy esélyt, ugyanis amennyiben részt vesz egy titkos FBI kísérletben, nem kell elbúcsúznia az életétől...

rendező: Dave O'Brien, John Harrison
forgatókönyvíró: John Harrison

szereplő(k):
Eric Stoltz (Sean Sullivan)
Lisa Brenner (Anne Huston)
Clancy Brown (Miles Mcavoy ügynök)
Anne Sward (Dr. Meredith Crick)
Paul Kiernan (Tim Bradey)
Kari Hawker (Cindy Kwai)
Michael Flynn (Ross)

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/1s3vicx2j
Read On 0 megjegyzés

Új élet




Leaving
2009

A negyvenes éveiben járó Suzanne Dél-Franciaországban él a családjával. A férje, Samuel sikeres orvos, két tizenéves gyermekük van. Mindenük megvan, a házasságuk mégis csak formaság. A kapcsolatuk régen kihűlt, a magányos asszonynak unalmasan telnek a hétköznapjai. Ezért elhatározza, hogy folytatja egykori terapeuta munkáját. Samuel beleegyezik, hogy egy irodát nyisson az otthonukban, és megbízza Ivant, hogy segítsen a feleségének. Suzanne beleszeret az egyszerű, fiatal és jóképű illegális bevándorlóba. El akarja hagyni érte a családját, a férjét azonban vérig sérti ez a helyzet.

rendező: Catherine Corsini
forgatókönyvíró: Catherine Corsini, Gaelle Macé

szereplő(k):
Kristin Scott Thomas (Suzanne)
Sergi Lopez (Ivan)
Bernard Blancan (Rémi)
Yvan Attal (Samuel)
Gérard Lartigau (Lagache)
Aladin Reibel (Dubreuil)
Héléne Babu (Dorothée)

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/b5qxa0lld
 
Read On 0 megjegyzés

Buli suli




American High School
2009

Gwen (Jillian Murray), a fiatal középiskolás lány, hogy szabaduljon az apja teremtette otthoni légkörtől, Holden oldalán szeretné megtalálni a boldogságát. Azonban csakhamar felbukkan Hilary, és meghittnek tűnő érzelmi kapcsolata szerelmi háromszöggé válik.

rendező: Sean Patrick Cannon
forgatókönyvíró: Sean Patrick Cannon

szereplő(k):
Jillian Murray (Gwen Adams)
Talan Torriero (Holden Adams)
Aubrey O'Day (Hilary Weiss)
Nikki Schieler Ziering (Miss Apple)
Brian Drolet (Jonny Awesome)

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/oraq39g2t
 
Read On 0 megjegyzés

A másik oldalon




Auf Der Anderen Seite
2007

Ali, a brémai nyugdíjas török prostituáltat vesz maga mellé, hogy életét bearanyozza. Fia, Nejat először elképed, de hamar megkedveli a lányt, mikor megtudja, hogy Yeter csak azért bocsátja áruba testét, hogy lánya egyetemi tanulmányait fizethesse. Mikor Ali megöli a nőt, Neyat felkerekedik, hogy Isztambulban megkeresse a lányát. Aytent azonban nem csak Neyat keresi, de a török rendőrség is - ők terrorizmussal vádolják.

rendező: Fatih Akin
forgatókönyvíró: Fatih Akin

szereplő(k):
Nurgul Yesilcay (Ayten Öztürk)
Tuncel Kurtiz (Ali Aksu)
Baki Davrak (Nejat Aksu)
Hanna Schygulla (Susanne Staub)
Patrycia Ziolkowska (Lotte Staub)
Nursel Köse (Yeter)

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/isom2je5w
Read On 0 megjegyzés

Saints And Soldiers: Airborne Creed



2012

A film az első rész ( Saints and Soldiers - A háború kísértetei) előzményeit mutatja be, egészen pontosan 1944 nyarát, amikor az amerikai ejtőernyősök Franciországban harcoltak.

Rendező: Ryan Little
Író: Lincoln Hoppe, Lamont Gray

Szereplők: 
Corbin Allred
David Nibley
Jasen Wade

RAR jelszó: filmvadasz  

feliratos film letöltése:
http://dfiles.eu/files/2a1udpkrl
Read On 0 megjegyzés

Az elveszett jövő





The Lost Future
2010

Az utolsó háborúban egy vírus megfertőzi az embereket, amitől mutáns szörnyeteggé válnak. Csupán néhány elszigetelt csoport marad fertőzésmentes, akik a hegyekbe menekülnek. Kaleb (Sam Claflin) képtelen beletörődni abba, hogy egész életében rettegésben kell élnie. Egy összecsapás során, amikor kint rekednek az erdőben riválisával, Savannal (Corey Sevier) és a szép Dorellel (Annabelle Wallis), összetalálkoznak egy idegennel, akire nem hat a mutánsok fertőzése. Ő Amal (Sean Bean), aki ismerte Kaleb apját, a védelmet jelentő sárga por feltalálóját, és biztos benne, hogy Kaleb is képes a túlélést jelentő szer előállítására.

rendező: Mikael Salomon
forgatókönyvíró: Bev Doyle, Richard Kurti

szereplő(k):
Sam Claflin (Kaleb)
Annabelle Wallis (Dorel)
Corey Sevier (Savan)
Bjorn Steinbach (Yomack)
Sean Bean (Amal)
Eleanor Tomlinson (Miru)
Danny Keogh (Yisir)
Garth Breytenbach (Remi)
Luthuli Dlamini (Lars)
Stephen Jubber (Evan)
Tertius Meintjes (Uri)

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/2yikpu3zq
Read On 0 megjegyzés

Téglatesó




Undercover Brother
2002

Anton Jackson, azaz a Téglatesó nem mindennapi hős. Vagány a stílusa, lazán nyomja a spinékkel, az igazságérzete pedig egyenesen totális. A tettek embere a saját szabályai szerint él, egészen pontosan egy feketék jogaiért küzdő érdekvédelmi szövetség titkos ügynöke. Szervezetük állandó harcban áll a fehérek hasonló szervezetével. Amikor az elnökségre pályázó afro-amerikai jelölt, Warren Boutwell tábornok egyre különösebben viselkedik, Téglatesó azt a feladatot kapja, hogy épüljön be a fehérek titkos szervezetébe és tudja meg, mi áll a változás hátterében.

rendező: Malcolm D. Lee
író: John Ridley
forgatókönyvíró: John Ridley, Michael McCullers

szereplő(k):
Eddie Griffin (Téglatesó/Anton Jackson)
Chris Kattan (Feather úr)
Denise Richards (Penelope Snow)
Billy Dee Williams (Warren Boutwell)
Aunjanue Ellis (Sistah Girl)
David Chappelle (Conspiracy Brother)
Neil Patrick Harris (Lance)
Chi McBride (Főnök)
Jack Noseworthy (Mr. Elias)

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/nzwkya79c
 
Read On 0 megjegyzés

Star Trek - Sötétségben




Star Trek Into Darkness
2013

Amikor az Enterprise legénységét hazahívják, kiderül, hogy egy a szervezeten belülről jövő megállíthatatlan erő felrobbantotta a flottát, és mindent, amit a flotta képviselt, és ezzel a világunkat válságba sodorta. Kirk kapitánynak személyes elszámolnivalója is van, elindítja az embervadászatot a háborús zónába, hogy elkapja az embert, aki maga egy tömegpusztító fegyver. Miközben hőseinket beszippantja az élet és halál világméretű sakkjátszmája, szerelmek kerülnek veszélybe, barátságok szakadnak szét, és áldozatokat kell hozni az egyetlen családért, ami Kirknek maradt, azaz a legénységért.

rendező: J.J. Abrams
forgatókönyvíró: Roberto Orci, Alex Kurtzman, Damon Lindelof, Gene Roddenberry

szereplő(k):
Chris Pine (James T. Kirk)
Zachary Quinto (Spock)
John Cho (John Cho)
Bruce Greenwood (Christopher Pike)
Simon Pegg (Scotty)
Benedict Cumberbatch (John Harrison)
Karl Urban (Bones)
Zoe Saldana (Nyota Uhura)
Alice Eve (Dr. Carol Marcus)
Peter Weller (Admiarl Marcus)

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/k86a00h14
 

MOZIS
Read On 0 megjegyzés

Soul kitchen




2009

A kocsmatulajdonos Zinos-t balszerencsék sorozata sújtja: barátnője Kínába megy dolgozni, porckorongsérve lesz és lassacskán törzsvendégei is faképnél hagyják. Mindennek tetejébe megjelenik börtönből frissen szabadult testvére, akinek segítségre van szüksége, és egy akadékoskodó adóellenőr is. Zinos minden erejével azon van, hogy Németországot és minden gondját hátrahagyva kövesse barátnőjét Shanghaiba, ám közben a Soul Kitchen a remek ételek és hangulatos koncerteknek köszönhetően egyre népszerűbbé válik.

rendező: Fatih Akin
forgatókönyvíró: Fatih Akin, Adam Bousdoukos

szereplő(k):
Adam Bousdoukos (Zinos Kazantsakis)
Moritz Bleibtreu (Illias Kazantsakis)
Anna Bederke (Lucia Faust)
Pheline Roggan (Nadine Krüger)
Birol Ünel (Shayn Weiss)
Udo Kier (Jung)
Wotan Wilke Möhring (Thomas Neumann)
Gryllus Dorka (Anna Mondstein)

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/kabp121y9
Read On 0 megjegyzés

Pi




1998

A matematikus zseni Max Cohen egy új felfedezés küszöbén és az őrület határán áll. Körülöttünk minden rendszerekből áll össze, és Max az egyik legnagyobbat akarja megfejteni: a tőzsde rendszerezett káoszát. Egy hatalmas számítógép, az Euclid segítségével megpróbál rendszert találni a másodpercenként gazdát cserélő részvények forgalmában. Miután Max a számítógépbe táplálja a héber ábécét, az Euclid kiad egy kétszáztizenhat számjegyű összeget. Ez a számsor a Tóra szerint Isten neve lehet. Maxot eközben folyamatosan üldözi egy cég, amely bármit megtenne, hogy megszerezze a kapott eredményt. Ez az elviselhetetlen helyzet és állandó migrénjei, élet és halál közé sodorják a matematikust.

rendező: Darren Aronofsky
író: Darren Aronofsky, Sean Gullette, Eric Watson
forgatókönyvíró: Darren Aronofsky

szereplő(k):
Sean Gullette (Maximillian Cohen)
Mark Margolis (Sol Robeson)
Ben Shenkman (Lenny Meyer)
Pamela Hart (Marcy Dawson)
Stephen Pearlman (Cohen rabbi)
Ajay Naidu (Farroukh)
Lauren Fox (Jenny Robeson)

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/10c50kykz
Read On 0 megjegyzés

Ne kiálts vérfarkast!




Never Cry Werewolf
2008

Amikor egy kisváros lakosai kezdenek sorban eltünni, akkor egy fiatal lánynak (Nina Dobrev) az a gyanúja támad, hogy új szomszédjának valami módon köze lehet a dologhoz. Miközben megszállottan kutatja a férfi viselkedését, észre sem veszi, hogy a férfi is figyeli őt.

rendező: Brenton Spencer
forgatókönyvíró: John Sheppard

szereplő(k):
Nina Dobrev (Loren Hansett)
Kevin Sorbo (Redd Tucker)
Peter Stebbings (Jared Martin)
Spencer Van Wyck (Kyle Hansett)
Melanie Leishman (Angie Bremlock)
Kim Bourne (Margo)
Sean O'Neill (Steven Kepkie)
Nahanni Johnstone (Christie)

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/wobmiaty2
 
Read On 0 megjegyzés

Anatómia




Anatomy
2000

Az orvostanhallgató Paula kitűnő tanulmányi eredményei jutalmául részt vehet egy híres anatómia professzor heidelbergi kurzusán. A becsvágyó diáklány az egyetemi város nyári idilljét a high-tech bonctermek krómozott, hűvös világával cseréli fel, mégis, pontosan ez az, amire vágyott. Hamarosan azonban egy ismerősét látja viszont a boncasztalon. Úgy tűnik, hogy a tiszteletreméltó intézmény falai között gyilkos rejtőzik. A nyomok egy titkos szervezethez vezetnek, amelynek tagjai az anti-hippokratészi eskü szellemében tiltott kísérleteket folytatnak. Az eminens-racionális Paula egy irracionális titok nyomára bukkan és ezzel az ő élete is veszélybe kerül.

rendező: Stefan Ruzowitzky
forgatókönyvíró: Stefan Ruzowitzky

szereplő(k):
Franka Potente (Paula Henning)
Benno Fürmann (Hein)
Anna Loos (Gretchen)
Sebastian Blomberg (Caspar)
Holger Speckhahn (Phil)
Rüdiger Vogler (Dr. Henning)
Traugott Buhre (Grombek)

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/v83vk6u4s
 
Read On 0 megjegyzés

Egy dühös asszony naplója




Diary Of A Mad Black Woman
2005

Helennek látszólag tökéletes volt az élete Charles mellett. Hűséges és szerető feleségként támogatta férjét, miközben az sikeres ügyvédi karriert futott be. Pénz, birtok, óriási ház, szuper autók - az amerikai álom beteljesülése. Azután a 18. házassági évfordulójukon Charles bejelenti, hogy válni akar. Kiteszi Helen szűrét, hogy helyet csináljon az új asszonynak. Helen az összes cuccát egy autóba pakolva megkezdi utazását, hogy az élete darabjait összerakja. A családja, a barátai, a hite és a sors segítségével megtalálja helyét.

rendező: Darren Grant
forgatókönyvíró: Tyler Perry

szereplő(k):
Kimberly Elise (Helen)
Steve Harris (Charles)
Shemar Moore (Orlando)
Cicely Tyson (Myrtle)
Tamara Taylor (Debrah)

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/7meni9r7m
 
Read On 0 megjegyzés

Árnyékból a fényre



Strays
(1997)

Rick és barátai New Yorkban élik a kisstílű gengszterek és laza szélhámosok életét: füvet árulnak, szórakoznak, de mindenekfelett a nőket hajkurásszák. Rick maga sem emlékszik már, hány nővel volt dolga, de idővel megcsömörlik, és elhatározza változtat az életmódján. Ekkor ismerkedik meg a finom szépségű Heatherrel, akinek teljesen idegen Rick világa. Mégis vonzalom szövődik közöttük, és csodálatosan érzik magukat egymás társaságában. Ahhoz azonban, hogy összekössék az életüket, elsősorban Ricknek kell megváltoznia. Mire eljut a felismerésig, maga is úgy érzi, hogy mindehhez már késő, és előbb saját magával és családjával kell megbékélnie.

Szereplők:
Vin Diesel
Joey Dedio
T. K. Kirkland
Mike Epps
F. Valentino Morales

Rendezte:
Vin Diesel

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
 http://dfiles.eu/files/thv4sukco
Read On 0 megjegyzés

Brókerarcok



Boiler Room
(2000)

Seth Davis (Giovanni Ribisi) még csak 19 éves, befolyásos apja szerint egyetemre jár, pedig a tanulás helyett külvárosi kéglijében illegális házi kaszinót üzemeltet. Egy nap a kaszinó régi törzsvendége beállít Jim Younggal (Ben Affleck), aki fantasztikus lehetőséggel kecsegtet: a J.T. Martin ügynökség tapasztalatlan, tanulatlan fiatalokat keres, akikből profi tőzsdeügynököket képez. Seth remélve, hogy ez tényleg tetszeni fog az apjának is, belevág a tanulásba, és hamarosan leteszi a brókervizsgát. Rövid idő múlva a dolgok közepében találja magát, milliók röpködnek, dől a pénz, ám ekkor kiderül, hogy valami nincs rendben a J.T. Martin ügynökség körül.

szereplők:
Giovanni Ribisi (Seth)
Vin Diesel (Chris)
Ben Affleck (Jim Young)
Nia Long (Abby)
Tom Everett Scott (Michael)
Ron Rifkin (Marty Davis)

rendező:
Ben Younger

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
 http://dfiles.eu/files/n70zu2c2y
Read On 0 megjegyzés

Tigris a hóban



La Tigre e la neve
(2005)

Az elismert költő és egyetemi tanár, Attilio De Giovanni szenvedélyes és kissé különc ember, aki képes magát levetni a földre a tanítványai előtt, csakhogy jobban érzékeltesse a költészet hatását. Éjszakánként álmaiban mindig ugyanaz a gyönyörű nő jelenik meg és Attilio senki mást nem akar feleségül, csakis őt. Ám amikor találkozik álmai hölgyével, Vittóriával, álmai mégsem válnak teljesen valóra. Közeledését az irodalmár Vittoria határozottan visszautasítja. Egy nap Rómába érkezik Attilio arab származású, de évek óta Párizsban élő költő barátja, Fuad. 2003-at írunk és az iraki háború már a levegőben lóg, Fuad pedig úgy dönt, hogy visszatér Bagdadba, hogy a bajban honfitársai mellett legyen. Vittoria, aki Fuad költészetéről ír könyvet, elkíséri a költőt Irakba. Attilio nemsokára szörnyű hírt kap költő barátjától: Vittoria súlyosan megsérült az amerikai bombázások alatt és élet-halál között lebeg. Attilio eget-földet megmozgat, hogy kijusson Irakba. A háború kellős közepébe érkezve gyógyszert kell szereznie, hogy szerelme életben maradjon.

szereplők:
Roberto Benigni (Attilio de Giovanni)
Jean Reno (Fuad)
Nicoletta Braschi (Vittoria)
Tom Waits (Tom Waits)
Emilia Fox (Nancy Browning)

rendező:
Roberto Benigni

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
 http://dfiles.eu/files/xxbshlgrd
Read On 0 megjegyzés

Zsaruvér és csigavér 3



Zsaruvér és csigavér 3
(2008)

Zajlik a tihanyi "hostess képző" mindennapi élete. Aztán furcsa dolgok történnek. Kezdenek eltűnni a lányok. Majd az egyik kislány előkerül. Holtan. Egy másikról kiderül, hogy elrabolták és valahol egy hajón tartják fogva. A további tragédiákat megelőzendő kezd el az üggyel foglalkozni Kardos doktor, Ötvös és a rendőrlányok. Nem egyszerű átvizsgálni a hajókat. Mindenki a vízen van, mert elkezdődött a Balaton legnagyobb vitorlásversenye, a Kékszalag. Kardos nem ismer lehetetlent, megpróbálja átvizsgálni a mezőnyt. Ötvös más irányba indul el és talál egy apró jelet, amely mentén elkezdődhet a nyomozás. A főszerepekben Kern András, Bujtor István és Avar István mellett Kari Györgyit és Szabó Győzőt láthatjuk.

szereplők:
Bujtor István (Ötvös Csöpi)
Kern András (Kardos)
Avar István
Kari Györgyi
Szabó Győző

rendező:
Bujtor István

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/r9y6gh2n4
Read On 0 megjegyzés

Ripacsok



Ripacsok
(1981)

"Mélyen tisztelt publikum, kéretik egy kis csend. Ki nem szökött meg eddig, most már maradjon is bent. Ülj közelébb a párodhoz, ez később fontos lesz. Hogy együtt tudjunk mulatni, a tudnivaló ez, csak ennyit kell, hogy megjegyezz: Egyedül nem megy, egyedül nem megy, egyedül nem megy, ha-ha-ha-ha..."

Stock és Salamon hosszú ideje társak. Közös kabarészámukkal nagy sikerrel lépnek fel estéről estére. A szilveszteri tévés közvetítésben való részvétel mindkettőjüknek nagyon fontos. Az egész ország előtt elénekelhetik közös számukat a háromlábú nadrágban: Egyedül nem megy. Salamon váratlanul leváltja Stockot egy új, fiatal táncos lány miatt.

szereplők:
Garas Dezső (Stók Ede)
Kern András (Salamon András)
Udvaros Dorottya (Bogárka)
Major Tamás (Dr. Molnár Géza)
Temessy Hédi (Róza)
Margitai Ági (Klári)
Bárdy György (Géza)
Patkós Irma (Zsazsa)
Pécsi Ildikó
Bujtor István

rendező: Sándor Pál
forgatókönyvíró: Tóth Zsuzsa

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
 http://dfiles.eu/files/8idyeb55r
Read On 0 megjegyzés

Hamis a baba



Hamis a baba
(1991)

Ötvös Csöpi ismét nagyot alakít. Segítségére siet a szétszórt és hebehurgya Kardos doktornak, mikor az, tanácstalanul vakargatja a fejét, látva a magyar kriminalisztika legnagyobb kábítószer ügyét. Jön Csöpi és kis barátja és lerántják, sőt letépik a leplet a drogcsempész banda tevékenységéről, annak ellenére, hogy a bűnözők rendkívül agyafúrt trükkökkel próbálkoznak. Nincs az a trükk, vagy trükkös bűnöző, aki meg tudna állni Ötvös Csöpi előtt, ha ő igazán bele melegszik a nyomozásba. Röpködnek a gyilkos poénok és a gyilkosabbnál gyilkosabb pofonok.

szereplők:
Bujtor István (Ötvös Csöpi)
Kern András (Kardos doki)
Sörös Sándor
Kozák László
Avar István
Kállay Ilona
Gór Nagy Mária

rendező:
Bujtor István

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
 http://dfiles.eu/files/6l4q3isby
Read On 0 megjegyzés

Én vagyok Jeromos



Én vagyok Jeromos
(1970)

A honi munkamorált csipkedő szatíra főszereplője két csatornatisztító "szaki". Jeromos és fia egy szép reggel Katona doktorékhoz toppan be, hogy kitisztítsa a kert végében éktelenkedő pöcegödröt. Napközben komótosan zajlik a munka, hiányzik az anyag, a főnök inkább nőügyeit intézi. A délutáni maszek műszakra élénkül csak a tempó. A szomszéd boltos, valamint a műkedvelő festő, Zsuzsanna örömére a szakik berendezkednek. Jeromos modellt alszik, Zseromot pedig a bacilusvadász Juditka bájai kötik le. A lányra a főnök is felfigyel, ez némileg meggyorsítja a munkát. Mire az antialkoholista doktort is sikerül leitatni, elkészül a mű, Jeromosék odébbállnak, s Juditka megleli az utat a főnök karjaiba.

szereplők:
Alfonzó
Harsányi Gábor
Kállai Ferenc
Psota Irén
Bujtor István
Pálos Zsuzsa

rendező: Tímár István
forgatókönyvíró: Szeberényi Lehel

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
 http://dfiles.eu/files/j0t30bnp2
Read On 0 megjegyzés

A lehetetlen



The Impossible
2012

Maria (Naomi Watts), Henry (Ewan McGregor) és három fiuk a téli szünetet idejére érkeznek Thaiföldre, hogy néhány napot a trópusi paradicsomban töltsenek. December 26-a reggelén, amikor a család épp a medence körül pihen az előző esti karácsonyi ünneplés után, rémisztő dübörgés szakad fel a föld belsejéből. Maria megdermed a félelemtől, és kis idő múlva hatalmas fekete vízfal hömpölyög felé.

Díjak és jelölések:
Golden Globe-díj (2013) - Legjobb színésznő - drámai kategória jelölés: Naomi Watts
Oscar-díj (2013) - Legjobb női alakítás jelölés: Naomi Watts

rendező: Juan Antonio Bayona
forgatókönyvíró: Sergio G. Sánchez

szereplő(k):
Ewan McGregor (Henry)
Naomi Watts (Maria)
Tom Holland (Lucas)
Marta Etura (Simone)
Sönke Möhring (Karl)
Dominic Power (Turista)
Geraldine Chaplin

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
 http://dfiles.eu/files/h576ub128
Read On 0 megjegyzés

Botrány 2.évad




Scandal
2012

Titkos szerelmi viszonyok, végletekig menő hatalmi harcok, gyilkosság, vesztegetés. Minden, ami bűnös és botrányt ígér. Azonban van egy ember, aki csapatával minden piszkos ügyet képes kezelni, hogy a legfelsőbb tízezer kényes titkai semmiképpen ne lássanak napvilágot. Ő Olivia Pope.
A Botrány egy krízis-kommunikációból élő cég életét mutatja be a Grace klinika alkotójának jóvoltából.
rendező: Paul McGuigan, Roxann Dawson, Allison Liddi-Brown, Steve Robin, Tom Verica, Michael Katleman
forgatókönyvíró: Shonda Rhimes, Heather Mitchell, Matt Byrne, Mark Wilding, Jenna Bans

szereplő(k):
Kerry Washington (Olivia Pope)
Katie Lowes (Quinn Perkins)
Darby Stanchfield (Abby Whelan)
Tony Goldwyn (Fitzgerald Grant)
Jeff Perry (Cyrus Beene)
Henry Ian Cusick (Stephen Finch)
Columbus Short (Harrison Wright)
Guillermo Díaz (Huck)
Wes Brown (Sully St. James)
Megan Gallagher (Stacy Keating)
JoBeth Williams (Sandra Harding)
Leland Orser (Sanders Black)
Dan Bucatinsky (James)
Brendan Hines (Gideon Wallace)
Amanda Fuller (Carly Weston)
Sage Kirkpatrick (pincérnő)
Brenda Song (Alissa)
RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
1-5
http://dfiles.eu/files/ukg3fqlte

6-9
http://dfiles.eu/files/ys22j8e88

10-13
http://dfiles.eu/files/vovficl5o

14-17
http://dfiles.eu/files/cxe72014n
 
 
 
 
Read On 0 megjegyzés

Vadászat a gyilkos krokodilra




Croc
2007

Thaiföldön egy gyilkos tengeri krokodil jelenik meg. A helyi lakosság körében persze egyre nagyobb pánik tör ki, s több helyi fiatalt is megöl a krokodil. Egy férfi ekkor úgy dönt, hogy igen magas pénzjutalmat ad annak, akinek sikerül megölnie a krokodilt. Egy krokodilvadász jelentkezik is a feladatra, azonban ahogy telik az idő és a krokodil sorra szedi az áldozatait, s rájön, hogy mégsem olyan könnyű a feladat, mint azt gondolta.

szereplők:
Michael Madsen (Croc Hawkins)
Peter Tuinstra (Jack McQuade)
Sherry Phungprasert (Evelyn Namawong)
Elizabeth Healey (Allison)
Scott Hazell (Theo)


RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/okvph6d12
Read On 0 megjegyzés

Landolás / Utolsó csapás




Final Approach
2007

Egy nap kitör a pánik földön, s levegőben egyaránt, amikor is egy felfegyverzett terrorista csapat veszi át az uralmat a Los Angelesbe közlekedő utasszállító gépen. Szerencsére teljes véletlenül az FBI túsz-mentőcsapatának vezetője, Jack Bender is a gépen utazik, aki mindent elkövet, hogy megvédje az utasokat, és hatástalanítsa a bombát a gépen.

rendező: Armand Mastroianni
forgatókönyvíró:
Adam Armus, Nora Kay Foster


szereplő(k):
Dean Cain (Jack Bender)
Anthony Michael Hall (Greg Gilliad)
Ernie Hudson (Lorenzo Dawson ügynök)
Lea Thompson (Alicia Bender)
Sunny Mabrey (Sela Jameson)
Barry Livingston (Brian Fields)
William Forsythe (Silas Jansen)
Tracey(Lina Howren)
Tembi Locke (Jackie Reynolds)
Scott Reeves (Dan Reynolds)


RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/lptcz49ou
 
Read On 0 megjegyzés

Úszó csapda





Attack on the Queen
2002

A Queen Elizabeth 2 óceánjáró fedélzetén az amerikai és kínai elnök szupertitkos találkozójára kerül sor. A hajót azonban mindenre elszánt terroristák foglalják el. Vezetőjük, egy csinos, ám a harcművészetekben is jártas fiatal nő kijelenti, ha követeléseiket nem teljesítik, az óceánjáró fedélzetén elhelyezett atomtöltetű bombát felrobbantják. Életre-halálra szóló akció indul a végzet hajóját irányító terroristák ellen.

 rendező: Jerry London
író:
Richard P. Henrick
forgatókönyvíró:
J. B. White

szereplő(k):
Rachel Blakely (Britanny)
Joe Lando (Vince)
Rob Estes (Thomas)
Carmen Duncan (Shaw elnök)
Marie Matiko (Monica)


RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/ism9z4z84
 
Read On 0 megjegyzés

Jóbarátok 10.évad




Friends

A nagysikerű sorozat hat, a húszas éveiben járó fiatal (három férfi és három nő) mindennapjait követi nyomon. A sorozat főszereplői Rachel Karen Green,
az elkényeztetett "apuka-kislánya"; Monica Eustace Geller, a kényszeresen rend- és tisztaságmániás séf; Chandler Muriel Bing, a viccelődő okostojás,
a szerelemben szerencsétlen irodakukac; Joseph 'Joey' Francis Tribbiani, a szexmániás, gyerekded színész; Ross Eustace Geller, az elvált,
stréber paleontológus és Phoebe Buffay, a szórakozott hippi, masszőz, énekesnő és dalszövegíró.

szereplők:
Matthew Perry (Chandler Muriel Bing)
Matt LeBlanc (Joseph 'Joey' Francis Tribbiani)
Courteney Cox (Monica E. Geller)
Lisa Kudrow (Phoebe Buffay)
Jennifer Aniston (Rachel Karen Green)
David Schwimmer (Ross Geller)
Jane Sibbett (Carol)
James Michael Tyler (Gunther)
Jean-Claude Van Damme (Jean Claude Van Damme)
Paul Rudd (Mike Hanigan)
Bruce Willis (Paul Stevens)


RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
1-6
http://dfiles.eu/files/pyeqtz54x

7-12
http://dfiles.eu/files/fja0bixb8

13-18
http://dfiles.eu/files/4o2bwh39z
 
 
 
Read On 0 megjegyzés

Gyilkos rajzás



2007

A Kolumbiából az Államokba tartó repülőgépet, melyen éppen Dr. Carrie Moss entomológus és a lánya utaznak, a világ legveszélyesebb gyilkos hangyái támadják meg. A mutáns élőlények kis híján ellepik az utasteret, s halálos csípéseik elől szinte senki sem menekülhet. A fedélzeten kialakult pániknak lassanként beláthatatlan következményei lehetnek, ezért a válság kezelésével, Ethan Hart légi-marsallt bízzák meg. Megkezdődik hát a reménytelen küzdelem a katasztrófa elkerülésére.

rendező: George Mendeluk
író:
Mary Weinstein
forgatókönyvíró:
Michael Balfry

szereplő(k):
Jessalyn Gilsig (Dr. Carrie Ross)
Antonio Sabato Jr. (Ethan Hart)
Serge Houde (Captain McReady)
Karen Holness (Kayla Johnson)
Matt Bellefleur (Ken)
Matthew Harrison (Dean Phillips)
Emily Tennant (Jamie Ross)


RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/37dcerbtu
Read On 0 megjegyzés

Sivatagi sólyom





Desert Kickboxer
1992

Joe Highhawk, az egykori kickbox bajnok, rendőr volt egy amerikai nagyvárosban, ám származása miatt nem igazán kedvelték a kollégái. Hawk ugyanis indián ősöktől származik. Miután a rendőrségnél teljesen ellehetetlenítik, a férfi egy sivatagi kisvárosba vonul vissza. Nem is sejti, hogy itt mennyi érdeket sért az ő felbukkanása...

rendező: Isaac Florentine
forgatókönyvíró: Isaac Florentine, Jim Lotfi

szereplő(k):
John Haymes Newton (Joe Highhawk)
Paul L. Smith (Santos)
Judie Aronson (Claudia Valenti)
Frankie Avina
Luis Contreras
David Correia

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/hvoghuhua
 
Read On 0 megjegyzés

Tekerd vissza, haver!




Be Kind Rewind
2008

Jerry miközben megpróbál szabotálni egy erőművet - amely állítása szerint elsorvasztja az agyát -, egy mágneses mező hatása alá kerül. Másnap a videotékában, ahol legjobb barátja, Mike (Mos Def) dolgozik, az őt körülvevő erőtérnek köszönhetően letörli az összes videokazetta tartalmát. Mike és Jerry elhatározzák, hogy - a néhány megmaradt vevő igényeinek kielégítésére - újraforgatják az egyik törölt kazetta tartalmát Jerry roncstelepén. Legnagyobb meglepetésükre a film különös "átdolgozása" bombasikert arat. Megkezdődik a folyamatos filmgyártás, és nemsokára már nem csak Jerry és Mike, hanem barátok, szomszédok sokasága is a "filmiparban" kezd dolgozni. Újraforgatnak rengeteg sikeres mozifilmet a Szellemirtóktól kezdve egészen a King Kongig, így végül a videókölcsönzőt és a közösségi életet is felvirágoztatják.

rendező: Michel Gondry
forgatókönyvíró: Michel Gondry

szereplő(k):
Jack Black (Jerry)
Mos Def (Mike)
Danny Glover (Elroy Fletcher)
Mia Farrow (Miss Falewicz)
Melonie Diaz (Alma)
Chandler Parker (Craig)
Sigourney Weaver (Ms. Lawson)

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/wzjpjftfc
Read On 0 megjegyzés

Óvóbácsik




Twin Sitters
1994

A maffia vezetője életveszélyesen megfenyegeti az egyik ügyfelét, a dúsgazdag Franket (Jared Martin), aki megelégeli, hogy kihasználják, és ki akar szállni. Mivel hajlandó tanúskodni, nemcsak ő, hanem örökbefogadott fiai is veszélybe kerülnek. A kétségbeesett üzletember, látva a Falcone ikrek (Peter Paul, David Paul) hatékonyságát, felfogadja a két muszkli-miskát a gyerekek mellé. Hamarosan az egész világ a feje tetejére áll.

rendező: John Paragon
forgatókönyvíró: John Paragon

szereplő(k):
David Paul (David Falcone)
Peter Paul (Peter)
Christian Cousins (Bradley)
Rena Sofer (Judy)
Jared Martin (Frank Hillhurst)

RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://dfiles.eu/files/rkb7pvsf4
Read On 0 megjegyzés
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...


Torrent linkcsere Free TopSite
=========================================

A blogon bemutatott filmekhez tartozó linkek kizárólag promóciós jellegűek. Ha letöltöd azokat, akkor azt a saját felelősségedre teszed, és 24 órán belül köteles vagy törölni, ellenben bűncselekményt követsz el.


=========================================

Oldalunkon nem tárolunk semmilyen jogsértő tartalmat, minden tartalom nem általunk üzemeltetett weboldalak szerverein található, melyek helyét csak megjelöljük és kategorizáljuk.

Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény értelmében oldalunk teljesen legális tevékenységet folytat, a ténylegesen szolgáltatott adatok/filmek jogdíjai a filmeket és egyéb audiovizuális tartalmat szerverein tároló szolgáltatókat terheli!

Linkek megosztása szöveges formában és blogon nem warez, hanem személyes önkifejezés, melynek korlátozása a szabad véleménynyilvánítás jogát sérti.

=========================================